A Black Mountain-képlet (Műértő / 2015 szeptember)

A Black-Mountain-képlet

Black Mountain College – Ein interdisziplinäres Experiment 1933-1957

Hamburger Bahnhof – Museum für Gegenwart, Berlin

  1. június 5 – szeptember 27.

„A Black Mountain egy pedagógiai kísérlet – egy kísérlet, melynek a jövője nem belátható, egy kísérlet, ami állandóan változik és átalakul, egy kísérlet, mely nem annyira válaszokat ad, mint kérdez” – Albert William Levi, 1947

Képzeljük el, hogy egy elitegyetemre jelentkeznének diákok, akik tudják, hogy semmiféle diplomát vagy értékmérőt nem kapnak tanulmányaik végén és egyes egyedül a gondolkozás szabadsága az, ami arra ösztönzi őket, hogy kapcsolódjanak egy periférikus helyen lévő kísérleti egyetemhez – ma elképzelhetetlen.

 

North Carolina, USA, 1933 – huszonkét professzor és tizenkét diák ülnek egy, a civilizációtól elvágott tájban egy ú.n. „ebédlőben“ és forradalmasítanak egy pedagógiai kísérletsorozat kapcsán mindent, ami a huszadik század művészetének kiszállási stratégiáit jellemzi a tizenkilencedik századból: a kísérlet, a folyamat, mint művészeti gyakorat, a természettudományok, mérnöki- és építészeti ismeretek ötvözése, az anyag ill. anyagok ismerete és új kontextusban való felhasználása, a jelenlét-alapú műfajok és a hálozati gondolat beépítése a művészeti gyakorlatba, művészeti kutatás és participatív műfajok kidolgozása, az eurocentrizmus megkérdőjeleződése, a kollektíva mint a kreativitás-motorja, a centrum és periféria megkérdőjelezése, a kudarc mint eredmény – ezek a problémák mind napi aktualitással kerültek terítékre azoknál az asztaloknál, ahol a huszadik század Who is Who-ja került az egyetem működésének huszonnégy éve alatt egymás mellé.

 

Az európai avantgárd és az alapvetően meghatározó Bauhaus-örökséget továbbvivő Josef és Anni Albersen vagy Xanti Schavinskyn és Walter Gropiuson kívül

Ilya Bolotowsky, Josef Breitenbach, John Cage, Harry Callahan, John Chamberlain,

Robert Creeley, Merce Cunningham, Max Dehn, John Dewey, Albert

Einstein, Viola Farber, Lyonel Feininger, Richard Buckminster Fuller, Clement

Greenberg, Walter Gropius, Heinrich Jalowetz, Franz Kline, Willem und Elaine

de Kooning, Ernst Krenek, Richard Lippold, Katherine Litz, Alvin Lustig, Herbert

Miller, Fritz und Anna Moellenhoff, Robert Motherwell, Beaumont Newhall,

Charles Olson, Amade Ozenfant, Arthur Penn, Hans Rademacher, Paul Radin,

Robert Rauschenberg, M.C. Richards, Xanti Schawinsky, Ben Shahn, Arthur

Siegel, Erwin Walter Straus, Aaron Siskind, David Tudor, Cy Twombly, Jack

Tworkov, Stefan Wolpe, Ossip Zadkine csak néhány név, akik pályáját döntően meghatározta a Black Mountainen eltöltött idő.

 

John Andrew Rice, egy klasszika-filológus kezdeményezte az egyetem létrehozását 1933-ban, miután radikális pedagógiai koncepciója miatt felmentették az állásából – Theodor Dreierrel együtt, akinek döntő szerepe volt a gazdasági- és a forrásbeszerzési irányításban, mely a kizárólag magántámogatásból fenntartott, állandóan a létfenntartásért kűzdő egyetem számára elementáris jelentőségű volt.

 

 

Az oktatási koncepcióban a művészetek és a tudományok egyenrangúak voltak, és a College második, inkább hanyatló korszakának hanyatlása annak is volt köszönhető, hogy az akkori rektor, a költő Charles Olson erőteljesebben a művészeti képzésre akarta helyezni a hangsúlyt. A professzorok teljes szabadságot kaptak abban, hogy mit és hogy tanítanak, a diákoknak nem volt előírt tantervük, és mikor nem tudták fizetni az épület bérleti díját, diákok és professzorok együtt, kétkezi munkájukkal építették fel a Walter Gropius tervei szerint elképzelt új egyetemi épületet. Sikerült egy olyan egyedülálló szintézist elérni, ami az amerikai progresszivizmust az európai modernizmussal ötvözte. A fizikai munka, mint a pedagógiai koncepció része ötvöződött a matematikai kvantumelmélet, az atomenergia és a Cage-féle művészeti koncepcióval, csakúgy mint a japán anyag-ismeret vagy kézművesség intergálása elsősorban a Bauhaus-hagyományát továbbvívő Anni Albers szövőkurzusai révén. 1941-től már száz fölött volt a hallgatók száma, és 1944-től kezdődtek az azóta legendássá vált „nyári kurzusok“, melynek keretében, majdhogynem mellékesen a happening és a performansz mára egyre nagyobb jelentőségú műfaja is megszületett 1952-ben. A női-férfi egyenjogúság az élet és a tanulás területén is alapvető volt, de a Black Mountain volt az első egyetem, ahova már 1933-ban fekete és egyéb, nem európai háttérrel rendekező diákokat is felvettek – majd húsz évvel az első hivatalos egyetemen felvett fekete diák előtt.

 

A Hamburger Bahnhof kiállítása az első a német nyelvterületen, mely három év intenzív kutatómunka és a Freie Universität Színháztudományi szakának bevonásával az első összefoglaló tanulmánykötetet is kiadta – melynek esedékességét és megkésettségét mind a múzeum igazgatója, mind a támogatók nem győztek hangsúlyozni. A Black Moutain College aktualitását hivatott életre kelteni az a kiállítás részeként megvalósuló performansz-program, mely „Performing the Black Mountain Archive“ címmel Arnold Dreyblatt vezetése alatt a BMC-archívumot dolgozza fel. Ami ebből a helyszínen tapasztalható volt, az inkább a kreativitás inverze lehetett, valószínűleg szubverzív akció – bár nem annak szánt: fiatal diákok ültek a kiállítás architektúrájában és monoton, rossz angolsággal olvastak fel szövegeket az archívumból – ez is mutatja a BMC aktualitásának nehézségeit.

 

Mert ez a hely máig egy mintaértékű pedagógiai koncepció tere, mely pontosan a Bologna-reform jelenlegi korszakában, mely a gondolkodás alapvető elveként az ökonómiai hatékonyságot mindenek felett valóként kényszeríti rá a diákokra, akiknek a siker az egyetlen mérőfoka, akik a kudarcot, a kísérletezést nem mint potenciált, de mint kirekesztést kell hogy megéljék, nos a Black Mountain College léte és értelme pont azok számára mutatja meg megdöbbentő világossággal, hogy a művészet, a művészeti gondolkodás nélkül nemhogy siker, nemhogy előnyök nem érhetőek el, hanem a művészeti szemléletű okatatás az egyetlen hatékony és messzire vezető útja egy más, többszörösen hatékony emberi létezési formának: a szabad, független, a gondolkodásban kompromisszummentes, valóban kreatív ember ideáját realitásra váltja át. Így most már biztosak lehetünk benne, hogy ez létező, létezett koncepció és nem utópia, mint aminek ez a kísérlet a mai perspektívából tűnik.

 

Krasznahorkai Kata

Advertisements